Superfood-os energiaszelet

Ez a szelet egy igazi szuperétel.
Mit is jelent ez?
A szuperételek koncentráltan tartalmazzák mindazokat a tápanyagokat, amikre szükségünk van. Elég ebből az energiaszeletből 2-3 falatot elfogyasztani, és a legtöbb vitaminból, ásványi anyagból és enzimből máris többet vittünk be, mint egy hagyományosan, főzve elkészített főétellel. Emellé még szép és finom is.

Hozzávalók:

  • 25 dkg mandula-kesudió durvára darálva (kb. fele-fele arányban, de ettől el lehet térni)
  • 10 dkg áfonya
  • 10 dkg arany mazsola
  • 5 dkg kakaóbab töret*
  • 5 dkg arany lenmag
  • 5 dkg goji bogyó*
  • 1 teáskanál vaníliapor*

* A szuperételeket érdemes a legjobb helyről beszerezni, igaz, hogy csak kis mennyiségben használjuk őket, de ezek lehetőleg legyenek a legmagasabb minőségűek, legnagyobb tisztaságúak.

 

Elkészítése:

  1. Az áfonyát és a mazsolát kevés vízbe beáztatjuk legalább 1 órára, majd az összes többi hozzávalóval lazán összekeverjük. Az így kapott massza morzsás, szétesős, vagyis az állaga nem lesz még megfelelő.
  2. A massza 1/3-át aprítógépbe (vagy turmixgépbe) tesszük, kevés vizet öntünk hozzá, és majdnem simára keverjük. Lényeg, hogy krémes legyen, amiben lehetnek kisebb darabok. Visszaöntjük a tálba, és jól összekeverjük. Ez a massza már alkalmas lesz szelet formázására, mert van benne finomabb szerkezetű anyag, ami a darabosokat összefogja.
  3. A masszát egyenletesen kinyújtjuk az aszalógép tapadásmentes lapján, keksz alakúra formázzuk egy habkártya, vagy egy nem éles kés élével, és betesszük az aszalógépbe 2-3 órára 60 fokra. Amikor már a teteje megszárad, megfordítjuk, és ezek után már csak 45 fokon aszaljuk a teljes száradásig. Ez kb 8-10 óra.


vissza vissza a főoldalra